Karrier

ÉPÍTSÜK EGYÜTT DEBRECENT!
edc debrecen

Kollégáink véleménye

  • Cégünket a nálunk dolgozó kollégák teszik azzá, amit elértünk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a sokszínű, őszinte, bátorító-támogató közösséghez tartozom. Ez eredményezi, hogy magaménak érzem a cégcsoport pénzügyeit és különösen közel állnak a szívemhez a kollégáim. Mosolyogva érkezem és mosolyogva távozom. Inspiráló ennyi értékes, tehetséges ember között dolgozni, és tenni Debrecen fejlődéséért.

    Kossuth-Balogh Tímea

    Pénzügyi vezető szakértő
  • Bár nem szeretem a reggeleket, ide mégis örömmel jövök be dolgozni minden nap. A munkámban azt szeretem a legjobban, hogy sokszínű, az egész cégcsoport működését megismerhetem és átláthatom. A csoportommal együtt mi vagyunk a cég mindennapi működésének a motorja.

    Balogh Bianka

    Pénzügyi munkatárs
  • A cég inspiráló légkörében minden munkatárs számára biztosított a fejlődési lehetőség és támogatás, hogy együtt kiváló eredményeket érhessünk el.

    Vasné László Noémi

    Városfejlesztési szakértő 
  • A csoportomban az a legjobb, hogy bár különbözőek vagyunk, de egy irányba haladunk, összetartunk, és szeretünk együtt lenni és dolgozni.

    Horváth-Tasi Zsófia

    Operatív csoportvezető
  • Az első gondolatom az EDC-ről az, hogy nyitott a lehetőség bárki előtt az igények, ötletek és vélemények megosztására. Ami garantált, az a jó hangulat, a változatos programok, csapatépítők és fiatalos csapat.

    Biró Mariann

    Pénzügyi szakértő
  • Az EDC-t, mint az első komoly munkahelyemet azért ajánlanám egy pályakezdőnek, mert itt professzionális, támogató, magas szakértelemmel bíró környezetben kezdheti meg a karrierjét. Személy szerint azért választottam a cégünket, mert szeretnék egy olyan közegben dolgozni, ahol megbecsülik a munkámat és értékelik a személyiségemet.

    Végh Fruzsina

    HR munkatárs 
  • A munkámban azt szeretem a legjobban, hogy látványosan hozzájárulhatok a város fejlődéséhez, változatos feladataim vannak, amikben kiaknázhatom a kreativitásomat.

    Jacsmenik Erika

    Városfejlesztési vezető szakértő
  • Azért ajánlanám az EDC-t, mert itt valóban értékelik az egyéni képességeket, és rengeteg lehetőség van a szakmai fejlődésre.

    Rácz László

    Pénzügyi munkatárs

Értékeink, amikre büszkék vagyunk

  • Nálunk az emberközpontú vezetés és a támogató közeg a vállalati kultúránk alappillérei.
  • Feladatfókuszban dolgozunk – a rugalmasságért cserébe azonban mi is tiszteletben tartjuk a kollégák magánéletét.
  • Nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni véleményekre és a folyamatos szervezetfejlesztésre.
  • Nyitottak vagyunk egymás innovatív ötleteire.
  • Tiszteljük és becsüljük kollégáink érdeklődési körét, így lehetőséget biztosítunk a  munkakörük szabad bővítésére, formálására.
  • Komplex onboarding folyamatunk segítségével maximális figyelmet fordítunk az új kollégák beillesztésére.
  • Országos szinten egyedülálló projektek megvalósulásáért felelünk. 
  • Debrecen vállalatait megmozdító eseményeket indítunk el az együttműködés erősítése érdekében.

Milyen az EDC csapatában dolgozni?

Komplex képzési csomag áll munkatársaink rendelkezésére, melyet igyekszünk a kollégák igényeihez igazítani a személyre szabott fejlődés érdekében.
Fontosnak tartjuk kollégáink egész éves munkáját – és annak sokszínű elismerését.
Nem csak dolgozni, kikapcsolódni is szeretünk együtt – rendszeresen tartunk csapatépítő és családbarát eseményeket.
Támogatjuk kollégáink fizikai és mentális egészségét.
Kiemelt figyelmet fordítunk kollégáink jeles eseményeire, hogy együtt is megünnepelhessük azokat.
Számunkra fontos, hogy jó közérzetet és maximális kényelmet biztosítsunk kollégáinknak az irodai munkavégzés során.
A sport fontos szerepet játszik a kollégáink – így a cégünk életében is.

Aktuálisan nyitott pozícióink

Projekt mérnök
Projekt munkatárs
Finanszírozási Kontroller
Mérnök gyakornok
Pályázati projektmenedzser
Milyen lehet az ország legdinamikusabban növekvő városának infrastrukturális projektjeiben részt venni? Ha a kérdés inkább motivál, semmint megrémiszt, itt a helyed nálunk!
A Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. belvárosi irodájába Projekt mérnök pozícióba új kollégát keres.

Te leszel az közöttünk,

  • aki aktívan közreműködik a várost érintő ipari és települési infrastruktúra-fejlesztési projektek teljes életszakaszában,
  • akinek a szakértelme elengedhetetlen a műszaki projektmenedzsment feladatok lebonyolításában,
  • akinek a precizitására szükségünk van a műszaki tervek felülvizsgálatában és véleményezése során
  • aki a projekt ütemterv összeállításában, egyeztetésében, nyomon követésében, beszámolók készítésében aktív szerepet vállal
  • aki kapcsolatot tart a projekt érintettjeivel (megbízó, tervező, kivitelező, műszaki ellenőr)
  • aki részt vesz a műszaki, hatósági, tervezési és kivitelezési egyeztetéseken az ágazatok kulcsszereplőivel

Te vagy számunkra a megfelelő jelölt, amennyiben:

  • Felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkezel (építőmérnök / építészmérnök / településmérnök / műszaki menedzser)
  • Van már legalább 2-3 év szakmai tapasztalatod projektmenedzselésben 
  • Magabiztosan használod az MS Office, ArchiCad, AutoCad programokat
  • Nem esik nehezedre az angol nyelv használata
  • Elhivatott vagy Debrecen város fejlődéséért

Számunkra fontos, hogy a csapatunk elégedett legyen, ezért:

  • a város képét formáló, egyedülálló projektek megvalósításában veszünk részt,
  • nagy hangsúlyt fektetünk az új kollégák beilleszkedésére,
  • ingyenes belső képzési rendszert építettünk ki – tanulj angolul, fejleszd az önismeretedet és szakmai tudásodat nálunk!
  • figyelünk az egészségünkre, gyümölcsnapot tartunk hetente kétszer,
  • állandó mozgásban vagyunk: irodán belül és kívül is – a futó, a bicikliző vagy a túrázó csapatunk lenne szimpatikusabb?
  • céges kedvezménykártyát biztosítunk Debrecen számos szolgáltatójához,
  • csapatépítőkkel tesszük még összetartóbbá a cégünket.
ÉPÍTSÜK EGYÜTT DEBRECENT!
Jelentkezem
Szívesen közreműködnél a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésében?
Projekt munkatárs
kollégánkat keressük a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. csapatába!

Te leszel az közöttünk,

  • akinek a munkájára számítunk a Magyar Természettudományi Múzeum új debreceni intézményeinek kialakításában,
  • akinek aktív szerepet vállal a nemzetközi tervpályázat lebonyolításában,
  • aki részt vesz a tervpályázati honlap fejlesztésében,
  • aki aktívan közreműködik a várost érintő infrastruktúra-fejlesztési projektek teljes életszakaszában,
  • akinek a szakértelme elengedhetetlen a projektmenedzsment feladatok lebonyolításában,
  • akinek a támogatására számítunk a projekt ütemterv összeállításában, egyeztetésében, nyomon követésében és beszámolók készítésében.

Te vagy számunkra a megfelelő jelölt, amennyiben:

  • felsőfokú végzettséged van gazdasági vagy műszaki (építő-/építészmérnök/műszaki menedzser) területen,
  • aktív tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkezel (C1),
  • pályakezdő vagy 1-3 éves tapasztalattal rendelkezek projektmenedzsment területen,
  • magasszinten használod az  MS Office (Excel, Word, Powerpoint) programokat,
  • a logikus gondolkodásról te jutsz az emberek eszébe,
  • magabiztos prezentációs képességekkel rendelkezel.

Számunkra fontos, hogy a csapatunk elégedett legyen, ezért

  • a város képét formáló, egyedülálló projektek megvalósításában veszünk részt,
  • nagy hangsúlyt fektetünk az új kollégák beilleszkedésére,
  • ingyenes belső képzési rendszert építettünk ki – tanulj angolul, fejleszd az önismeretedet és szakmai tudásodat nálunk!
  • figyelünk az egészségünkre, gyümölcsnapot tartunk hetente kétszer,
  • állandó mozgásban vagyunk: irodán belül és kívül is – a futó, a bicikliző vagy a túrázó csapatunk lenne szimpatikusabb? 
  • céges kedvezménykártyát biztosítunk Debrecen számos szolgáltatójához,
  • csapatépítőkkel tesszük még összetartóbbá a cégünket.
ÉPÍTSÜK EGYÜTT DEBRECENT!
Jelentkezem
Szívesen látnál bele Te is Debrecen fejlődésének alakulásába?
Finanszírozási Kontroller
kollégánkat keressük a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. csapatába!
Te leszel az közöttünk,
  • aki az infrastrukturális projektek finanszírozásához szükséges teljeskörű dokumentáció összeállításáért felelsz majd,
  • aki a projektekhez beérkező források kezelésében és adminisztrációjában elengedhetetlen szerepet jelentesz majd, 
  • aki  operatív és vezetői kontrollig kimutatásokkal támogatja az elszámolások határidőre történő elkészítését, 
  • aki a döntések előkészítéséhez, meghozatalához szükséges rendszeres és ad-hoc kimutatásokat készít
  • aki összegyűjti, nyomonköveti és karbantartja az infrastrukturális projektek, tervezett és megvalósult területszerzésekhez tartozó információkat, 
  • aki nem csak belelát, hanem végigkíséri a Debrecent érintő ipari és települési infrastruktúra-fejlesztési projektek teljes életszakaszát (szükség esetén módosítások menedzsmentje, szakmai beszámolók készítése),
  • akihez a kollégák először fordulnak majd, ha kérdésük támad a szerződések, módosítások vagy határidők kapcsán.

Te vagy számunkra a megfelelő jelölt, amennyiben:

  • Felsőfokú gazdasági végzettséggel rendelkezel
  • legalább 2-3 év szakmai tapasztalattal rendelkezel vállalati-,projekt-, és pályázatifinanszírozásban, vagy üzleti kontrolling területen
  • magabiztosan használod és átlátod a nagyméretű Excel táblázatokat,
  • könnyen megtalálod az összefüggéseket az adatok között,
  • az emberek Veled kötik össze a precizitás és megbízhatóság szavakat,
  • elhivatott vagy Debrecen város fejlődéséért.
  • előnyt jelent  az angol nyelvtudás (B2/C1 szint)

Számunkra fontos, hogy a csapatunk elégedett legyen, ezért

  • a város képét formáló, egyedülálló projektek megvalósításában veszünk részt,
  • nagy hangsúlyt fektetünk az új kollégák beilleszkedésére,
  • ingyenes belső képzési rendszert építettünk ki – tanulj angolul, fejleszd az önismeretedet és szakmai tudásodat nálunk!
  • figyelünk az egészségünkre, gyümölcsnapot tartunk hetente kétszer,
  • állandó mozgásban vagyunk: irodán belül és kívül is – a futó, a bicikliző vagy a túrázó csapatunk lenne szimpatikusabb? 
  • céges kedvezménykártyát biztosítunk Debrecen számos szolgáltatójához,
  • csapatépítőkkel tesszük még összetartóbbá a cégünket.
ÉPÍTSÜK EGYÜTT DEBRECENT!
Jelentkezem
A Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. belvárosi irodájába, fiatal, dinamikus csapatba
Mérnök gyakornok
pozícióba új kollégát keres.

Te leszel az közöttünk,

  • aki közreműködik Debrecen jövőjét meghatározó, jelentős infrastruktúra és ingatlanfejlesztési projektek megvalósításában
  • aki részvétel a BMW gyár beruházásának is helyet adó ipari park, valamint a Déli Ipari Park infrastruktúra fejlesztésének kialakítását végző csapat munkájában
  • aki adminisztratív támogatás nyújt a projekt szakértői és vezetői számára
  • akire számítunk a műszaki tervdokumentáció elkészítésében, a minőségi és mennyiségi követelmények ellenőrzésében és felülvizsgálata
  • aki aktív szerepet vállal a műszaki, hatósági, tervezési és kivitelezési egyeztetéseken az ágazat kulcsszereplőivel

Te vagy számunkra a megfelelő jelölt, amennyiben:

  • Aktív nappali tagozatos építőmérnök/építészmérnök/műszaki menedzser (építőipari specializáció) szakos hallgatói jogviszonnyal rendelkezel
  • jogosítvány előnyt jelent
  • nem esik nehezedre az angol nyelv használata 
  • az MS Office, Archi- vagy AutoCAD, MS Project programok használatát ismered

Számunkra fontos, hogy a csapatunk elégedett legyen, ezért:

  • a város képét formáló, egyedülálló projektek megvalósításában veszünk részt,
  • nagy hangsúlyt fektetünk az új kollégák beilleszkedésére,
  • ingyenes belső képzési rendszert építettünk ki – tanulj angolul, fejleszd az önismeretedet és szakmai tudásodat nálunk!
  • figyelünk az egészségünkre, gyümölcsnapot tartunk hetente kétszer,
  • állandó mozgásban vagyunk: irodán belül és kívül is – a futó, a bicikliző vagy a túrázó csapatunk lenne szimpatikusabb?
  • céges kedvezménykártyát biztosítunk Debrecen számos szolgáltatójához,
  • csapatépítőkkel tesszük még összetartóbbá a cégünket.
ÉPÍTSÜK EGYÜTT DEBRECENT!
Jelentkezem
Szívesen írnál bele Te is Debrecen fejlődésének történetébe? Pályázati projektmenedzser kollégánkat keressük az EDC Debrecen Város és Gazdaságfejlesztési Központ csapatába!

Te leszel az közöttünk,

  • akinek szakértelmére szükségünk van az Európai Unió által finanszírozott pályázati projektek menedzsmentjében – az előkészítésben, a projektek tartalmi tervezésében és a pályázatírásban,
  • akinek precizitása elengedhetetlen a pályázati dokumentációk összeállításakor, és az ehhez kapcsolódó tanulmányok elkészítése idején,
  • aki kapcsot jelent a cégünk, a pályázati partnerek és a közreműködő szervek között.

Te leszel számunkra a megfelelő jelölt, amennyiben,

  • felsőfokú végzettséggel rendelkezel,
  • már van legalább 2-3 év szakmai tapasztalatod európai uniós pályázatok készítésében, projektmenedzsment tevékenységek ellátásában,
  • nem esik nehezedre az angol nyelv használata (aktív, B2/C1 szint),
  • az EPTK-felület nem ismeretlen számodra,
  • az emberek Veled kötik össze a precizitás és hatékonyság szavakat,
  • elhivatott vagy Debrecen város fejlődéséért.

Számunkra fontos, hogy a csapatunk elégedett legyen, ezért

  • a város képét formáló, egyedülálló projektek megvalósításában veszünk részt,
  • nagy hangsúlyt fektetünk az új kollégák beilleszkedésére,
  • ingyenes belső képzési rendszert építettünk ki – tanulj angolul, fejleszd az önismeretedet és szakmai tudásodat nálunk!
  • figyelünk az egészségünkre, gyümölcsnapot tartunk hetente kétszer
  • állandó mozgásban vagyunk: irodán belül és kívül is –  a futó, a bicikliző vagy a túrázó csapatunk lenne szimpatikusabb? 
  • céges kedvezménykártyát biztosítunk Debrecen számos szolgáltatójához,
  • csapatépítőkkel tesszük még összetartóbbá a cégünket.
ÉPÍTSÜK EGYÜTT DEBRECENT!
Jelentkezem

Hétköznapjaink

Jelentkezési felület

Dobd a fájlt ide, vagy
Max. file size: 100 MB.

    Szeretne szakértői csapatunkkal kapcsolatba lépni?

    Örömmel várja megkeresését az EDC Debrecen Nonprofit Kft.
    Kapcsolat
    © 2024 EDC Debrecen | Minden jog fenntartva
    Készítette: 
    crosschevron-downtext-align-left linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram